Csáky Ferenc

Csáky Ferenc (1885-1954), okleveles gazda, állattenyésztési szakember. 1885. július 12-én született Kéthelyen. 1905-ben szerzett okleveles gazda képzettséget a keszthelyi Gazdasági Tanintézetben. 1907. február 10-én lépett a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének szolgálatába, amely akkoriban létesített Kőbányán sertéstelepet. Itt kapott 1918-ban cégvezetői, 1922-ben aligazgatói és 1923-ban igazgatói kinevezést. 1941-ben egyik ügyvezető igazgatója lett a szövetkezetnek. A Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének kezdetben kis üzletágát, a sertéshizlalást naggyá és magas színvonalúvá fejlesztette. Eredményeivel hírnevet szerezett a szövetkezetnek. További érdeme, hogy egész Európában elsőként ő szervezte meg, és virágoztatta fel a bizományi sertéshizlalást. Eredményei iránt külföldről is érdeklődtek.

A Csáky Ferenc által kifejlesztett hizlalási módszer az expressz-hizlalás, melynek lényege, hogy megfelelő takarmányozási eljárással lerövidíti a hizlalási időt. Módszerét a mangalica hizlalásában is alkalmazta. Csáky előadásokat tartott a rádióban, egyetemen, a gazdatanfolyamokon. Népies használatra is kiadta legfontosabb munkáját, az 1933-ban megjelent Sertéshizlalás. Értékesítés és házifeldolgozás című gyakorlati kézikönyvét. Szakírói munkássága is jelentős. Rendszeresen publikált a kor szakfolyóirataiban. Fontosabb tisztségei: a Budapesti Kir. Törvényszék és a Pestvidéki Kir. Törvényszékhites szakértője, a Mangalica Tenyésztők Országos Egyesülete választmányi tagja, stb. Kitüntetése: a Magyar Érdemrend Középkeresztje. Tevékenységét 1945 után a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete jogutódánál a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központnál is folytatta. Még az 1948-as nyugalomba vonulása után is végzett még kísérleteket a sertéshizlalás területén, a saját kísérleti óljaiban. 1954. november 28-án hunyt el Szentendrén.

Friss hozzászólások

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.