Kisslaki László

Kisslaki László írónak kéthelyi gyökerei vannak, ezért erős érzelmi szálak fűzik a településhez. Sok írása táplálkozik az itt töltött évek élményeiből, a szülőföldnek tekintett táj, a vidéki élet és a vidéki ember szeretetéből.

 

Életrajz

Kisslaki László, polgári nevén Kiss László 1946.szept.13-án született Budapesten. Életfelfogása, jelleme kialakulása szempontjából fontos gyermekévei egy részét betegsége miatt Kéthelyen, anyai nagyszüleinél töltötte. Iskoláit Farkasgyepűn és Budapesten végezte. 1965-ben érettségizett, majd 1967-ben elvégezte az artistaképzőt. 1966-ban, párosban testvérével, Kiss Bélával, hármas akrobatikus tornában pedig ugyancsak testvérével és Laskawy Attilával országos bajnoki címet szerzett. 1968-tól bátyjával és Laskawy Attilával, Trió Laki néven járták a világot, mint varieté artisták. Haza nem térhettek, ezért Németországban telepedtek le.
1983-ban elhagyta a művészvilágot. 1989-ben közgazdasági végezettséget szerzett, és különféle területeken (pl. sajtófőnökként, vendéglátásban, erdőgazdálkodásban stb.) dolgozott. Jelenleg is Németországban él, de sok időt tölt Kéthelyen is.
Írásai 2006 óta jelennek meg különböző hazai és határon túli magyar nyelvű nyomtatott (Búvópatak, Evangélikus Élet, Kaláka, Napút, Sikoly, Székelyföld, Várad, Vigilia, stb.) és elektronikus lapokban, folyóiratokban. (Pl. ARTpresszó, Héttorony, Hetedhéthatár, Irodalmi Jelen, KisLANT, NapSziget, Regénytár, Tollforgató stb.). Több irodalmi pályázat nyertese. 2009 augusztus óta állandó szépirodalmi szerzője a Zöld Újság c. havi lapnak. Antológiák, melyekben megjelentek novellái: Felperzselt havak (Bp. Accordia, 2008), Sokunk karácsonya (Bp. Napkút K., 2008-tól évente), Az ördögszántotta hegy: a legenda folytatódik (Bp. Adu-Print K, 2009.), Betűk, szavak, mondatok: 33 novella (Bp. Aposztróf K. 2009) Ígéretek 1-3 (Bp. Garbó K.,2008-2010), Héttorony antológia (Csömör-Debrecen:Héttorony, 2007, 2009, 2010). Önálló kötete: Este a konyhában (Kéthely, 2011) Díjak, kitüntetések: Verő László emlékplakett (2010), Batsányi-Cserhát Művész Társaság Art-arany díj (2013).

Válogatás a folyóiratokból, ahol írásai megjelennek:

Könyvismertetés
Kisslaki László: Este a konyhában

Az „Este a konyhában” c. kötet novelláit, maga a szerző válogatta össze eddigi írásaiból. A kötet tehát egyfajta összegzése és keresztmetszete írói munkásságának. Illusztrátora, Takács Zoltán kaposvári festőművész, grafikus az egyes novellák sajátos miliőjét rajzaiban tökéletesen jelenítette meg.

A novellaciklus több kisebb, önálló novellacsokorból állt össze. A Prológus helyett, a világjárás és a varietékorszaknak, a közel-keleti és a párizsi tartózkodásnak a nem mindennapi emlékeiből szemezget. A Prológus helyett és a gyermekkorra utaló, nagyon kifejező című, az „Azok a klottgatyás évek” is önéletrajzi ihletésű, jóllehet valóság és fikció, keveredik bennük. A „klottgatyás évek”, legtöbb novellájának főszereplője, központi alakja, a szeretett kéthelyi nagypapa. Az egyes novellák gyermeki látásmóddal, de mégis szociografikus pontossággal megírt történetek. Helyszínük a neve nincs falu, amelyről azonban mégis tudjuk, hogy Kéthely, hisz ott árulkodik bennük erről a Sári hegy, a Béka utca, az utca végi kereszt, és sorolhatnánk tovább a minden kéthelyi számára ismerős helyeket. A nagypapa alakja mellett természetesen megjelenik a történetekben a nagymama is, valamint Dollár, a nagypapa csodalova, Milu a kandúr, Pajtás a kutya és a baromfiudvar lakói, továbbá az egyszerű és különös falusiak: a jó és rossz szomszédok, az eladósorban lévő leányok, a katonának való legények, a vágyakozó özvegyasszonyok, a híreket doboló kellemetlen kisbíró, a plébános és még sokan mások. Egy következő novellacsokor kacagtató történetében pedig feltűnnek a furfangos, de lélektelen rutinmunkára kényszerülő, majd feleslegessé váló falusi ezermesterek (A ládába zárt villám), egy szívfacsaró történetben pedig az utolsó útjukra készülő, a családból kivetett öregek is (Az utolsó szökés).

Kisslaki László sajátos világlátásának, gazdag fantáziájának és az állatokhoz való különlegesen jó viszonyának „képződményei „az Állati történetek szereplői; a különös képességű lovak, a verselő tehén vagy a részeg sügér és más állatfajták. Majd ezt követi, a Krúdy művek hangulatára és stílusára emlékeztető Daliás idők, a maga különös alakjaival, néha már bizarr, valamint pajzán történeteivel. Aztán a Hóvihar jön a sorban, ahol talán éppen a nagypapa elbeszéléseinek hatására, több írásban is, a nagy világégések eseményei és azok következményei kísértenek a szereplők sorsában. A „Krisztus a hóviharban” vagy, ahogy a kötetben szerepel „Jézus a hóviharban” című megrendítő alkotás, pályadíjnyertes, megjelent a Napkút Kiadó Sokunk karácsonya című antológiájában is.

Pályázatra született „Az ördög vigye a nősülést” című novella is, amely a villányi hegy ismert mondáját, „Az ördögszántotta hegy” című mondát fogalmazza újra, az egyik főszereplő, az ördög, amolyan modern párkapcsolati szemléletének nézőpontjából. A történetet a Vylyan pincészet kiadta, más pályaművekkel együtt.

A Hazai zsebtükör több novellájában a mai magyar élet jelenségeit, az erkölcsi tartás hiányát, az anyagiasságon kívül mást nem ismerő szemléletet, a multikra épülő gazdaság csődjét, és az ezt elszenvedő kisemberek sorsát ábrázolja, tényszerűen (Ezer forint reggelire) vagy éppen ironikusan (Az elbasani vadkecske), sőt groteszkbe hajlóan, alighanem azért, mert ez a világot másként elviselni nem lehet.

A kötet írásait nemcsak téma- és érzelem-gazdag, hanem egyéni látásmód és a szerzőre jellemző humor és irónia is jellemzi. Hősei pedig, ha lehet őket a szó eredeti értelmében hősöknek nevezni, közülünk való kisemberek, akiknek a sorsát, mindennapjait a háttérből a nagy történelem és az aktuális politika igazgatja. Ajánlom elolvasásra mindenkinek a kötetet a mosolyt fakasztó, és a léleknek fájó történeteit egyaránt.

Este a konyhában – 1952

Drága dolog a petróleum. A boltba vitt az ember egy üveget és abba mérték pénzér’. Nagymama csak későn gyújtotta meg – az üvegcilindert leemelve – a lámpabelet, mikor már alig láttam nagypapa lábait a lavórban. Azt minden este megmostam, ahogy az Úr a Tizenkettőét. (Azt a plébános úr mesélte a múltkor.) A sparhelt vasszáján keresztül kiviláglott néha a maradék tűz lángja, ha lobbot vetett még egy-egy lapuló ágdarab.

Egy malac aludt ott a melegben előkelően, mert kicsi volt és köhögött. Vicces volt, mikor néha egy-egy szikra kipattant, és éppen a rózsaszínű hasára esett. Erre mindig riadtan felhorkant és méltatlankodva körülpislogott malacszemével, mintha azt kérdezné:

– Mi volt ez kérem szépen? – aztán visszaaludt a következő szikráig.

Milu, a hatalmas fekete kandúr, válaszra se méltatta a malacot. Mélyen lenézte az ilyen alakokat. Na! A mi macskánknak fene nagy híre volt a faluvégen. Verekedő, vérmes volta miatt társai, ha tehették, nagy ívben kikerülték. Még az arra tévedt nagyobb kutyákat is elkapta és megerőszakolta. Neki mindegy volt, hogy lány, vagy fiúkutya-e az illető. A két első lábaival hátulról lefogta áldozatát, aztán adj neki! Ilyen megesett kutyának aztán nem volt maradása a faluban. Akár elhiszik nekem, akár nem, de tényleg így volt. Magam is láttam, mikor a keresztapám jött hozzánk borér’.

Pajtás, a kutyánk, elvolt Miluval. Az öröklött ellenszenv persze bennük is megvolt, de én, mint az udvar teljhatalmú fejedelme, nem tűrhettem, hogy azok, akiket én szeretek, veszekedjenek. Csak egyszer mutattam meg nekik, mire is gondolok. Úgy kezdődött, hogy Pajtás felzavarta Milut a fára. Az onnan káromkodott a kutyára és köpdösött lefelé. Pajtás meg csaholt, hogy még a vasútig is elhallatszott. Erre én magamhoz hívtam a két alattvalót. Pofájukat egymáshoz nyomtam és mondtam, hogy:

– Csókojjátok meg egymást! – Ezek fújtak, öklendeztek, forgatták fejüket, de nem engedtem el őket, míg igazán össze nem csókolóznak. Más is így tett volna állataival, ha békességet és szeretetet akar a portáján, nem igaz?

Na, ennyit Miluról. Ott tartottam, hogy nagymama világot gyújtott, nagypapa ilyentájt már néhány keresztény slukkot vett a csatos üvegből, s mesélte nekem tovább a katonakorabeli élményeit a muszka frontról. (Nagymama szerint én kétéves voltam, mikor elkezdte mondani a történeteit.) Pajtás ilyenkor a priccs alá feküdt, hátha elfelejtik kiküldeni éjszaka házat vigyázni. Nagypapa mesélt az öregedő estébe, nagymama a hokedlin bóbiskolt a fáradtságtól. Hajnaltól estig dolgozott, de addig nem mehetett aludni a tisztaszobába, míg nagypapa el nem dőlt aludni a priccsén. (Volt neki még egy másfél literese, de az éjszakára kellett neki).

– Aptyuk, a gyerek má’ fáradt – próbálkozott nagynéha tétován szólni.

– Nem, nagypapa, tessék még mesélni – könyörögtem – persze, hogy folytatta. Ahogy ürült a csatos üveg, ő úgy emelkedett a ranglétrán. Kora este berukkolt, mint közvitéz honvéd, aludni már „cukfürerként” ment. Kalandjai közül legjobban tetszett, mikor elmesélte hogy, hogy mulattak a minszki legénységi kuplerájban. Az biztos valami biliárdterem lehet sörözővel és pálinkával. Nagypapa énekelte is ilyenkor már hogy:

– „Kurvák jobbra, bakák balra Appelre.” – Biztos valami körtánc felkérés lehet. A nótát tudom kívülről ma is, de idegenek előtt nem illik ezt énekelni. Mondtam az előbb, hogy a tisztaszobában aludtunk. Nagypapa nem, ő a csatosával a priccsen a konyhában.

Nagymama ősztől, meleg téglát rakott az ágyba nekem a dunyha alá. Fejedelmi volt oda bemászni! Azért hívták tisztaszobának, mert ott deszkapadló volt, s oda nappal nem lehetett bemenni: kutyának, macskának, csirkének, libának – de még nekem sem. Különben akárhol a házban járkálhattunk mindannyian. A konyha döngölt földdel volt kipallózva, amit könnyű volt takarítani. Egy tölcsérbe vizet tettem, persze előtte alul befogtam a csöcsét, és szép köröket rajzoltam vele a földre. Aztán csak a ciroksöprűvel összesöpörtem, és már urasan is nézett ki. Na persze csak addig, míg a szárnyasok meg a malacok be nem jöttek körülnézni. Az utcánkba késő éjjelig csak a szomszédok égették a lámpát, Takács bácsi betegsége miatt. Negyvennégyben fejlövést kapott valami orosz faluban, és azóta nem aludt egy cseppet sem. Nagypapának nem volt lövése. Pokrócot tekert magára s ledőlt, de előtte kiparancsolta Pajtást a priccs alól az udvarra őrizni. Persze Milut már jóval korábban kidobta.

A malac maradhatott, mer’ kicsi volt és köhögött…

Samuné Bogyó Hajnalka: Könyvbemutató, iró olvasó találkozó a könyvtárban.
(Kéthelyen, 2011. II.sz. Nyár.)

Samuné Bogyó Hajnalka: Este a konyhában. Kisslaki László a Városi Könyvtárban.
(Nyolcezer-hétszáz: Marcali civilben, 2011. máj.23.)

Bányai Tamás: Kései jelentés egy könyvbemutatóról – Kisslaki László: Este a konyhában.
(HetedHÉTHATÁR, 2011. júl.14.)

Héttorony felolvasóest a könyvtárban, 2011.augusztus 27-én

Kisslaki László tiszteletére a Héttorony című irodalmi magazinhoz kötődő írók, költők 2011. augusztus 27-én felolvasóestet tartottak Kéthelyen, a könyvtárban. A maratoni hosszúságú felolvasáson közel harminc mű hangzott el, köztük Kisslaki László Dorka könnyű halált hozott című novellája, melynek előadását Samuné Bogyó Hajnalka vállalta, és oldotta meg kitűnően. Az írók, költők többnyire egymás műveit olvasták fel - Avi Ben Giora, Sipos Julianna, Vandra Attila, Bányai Tamás és mások írásait-, ahogy az a rendszeres Héttorony-esteken már megszokott. Az esten jelenvoltak az író vendégei és néhány kéthelyi tisztelője is. Az elhangzott művek teljes listája megtalálható a http://7torony.hu/content.php?c=38650 internet- címen. A felolvasás után az irodalmi kávéház vacsorával és baráti beszélgetésekkel folytatódott a művelődési házban.

A Héttoronyhoz kötődő alkotók tollából írások és fotók is születtek Kéthelyről, amelyek megtalálhatók a következő címen:

Fotók:

https://picasaweb.google.com/vacsilon/ToronyestKethelyen2011Aug27?authuser=0&authkey=Gv1sRgCOjU3YCY2pueuAE&feat=directlink

Írások:

Kovács Ilon: Kéthelyi Toronytalálkozó, két nappal később...

Kisslaki László: Kéthelyi Képeslap a Toronyestről

Fitó Ica: Toronytalálkozó az én szememmel

Köszönet

Szeretettel megköszönöm Balla Máriának a rólam készített összeállítást és a munkáját. Én mondom, nehezebb munka, mint egy novella megírása.

Holnap már október,

és ideje, hogy végre megköszönjem a Kéthelyért Egyesületnek, hogy helyet adtak nekem az egyesületi honlapon. Főképp Balázs Peti barátomnak jár a köszönet, hiszen ő végzi a munka nehezebbjét; - a szerkesztést.

Tisztelettel és barátsággal: Laci

A szerkesztő válasza

Köszönöm, de ez azért nem olyan nehéz dolog, hiszen pár perc alatt megvan, mint most is. Mosolygó

Válasz Kisslaki Lászlónak

Kedves Laci,

erős kötődésed a faluhoz és a róla írt munkáid, felérnek az egyesületi tagsággal.   Reméljük, hogy a honlapunk által még sok kéthelyi és nem kéthelyi olvasó is felfigyel rád, ezáltal az írásaidat egyre többen olvassák! Azt is reméljük és kívánjuk még, hogy a Te neveden, személyeden keresztül is sokan rátaláljanak az egyesület honlapjára.

Üdvözöl

BM

 

Friss hozzászólások

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.